2010. december 21., kedd

Space Inhalerz Évzáró @ ZION


Lassan véget ér az év, amit mi sem szándékozunk búcsú nélkül elmúlni hagyni. Pláne, mivel nagyon szerettük 2010-et. A márciusi megalakulásunk óta sokkal érdekesebben zajlottak az események, mint ahogy remélni mertük volna, így egyértelmű, hogy rendezünk egy évzárót, hogy veletek együtt léphessünk át... december 29-ről harmincadikára, a ZION-ban.

A könnyebb kijutás érdekében különbuszok fognak járni 23 és 1 óra között, melyek a Ce...ntrum parkolóból indulva, az Univ kolit érintve visznek ki bárkit a ZION-ba. A használatuk természetesen ingyenes. Konkrétan kettő darab 21 fős minibusz áll majd a rendelkezésetekre, melyek folyamatosan fognak ide-oda járkálni. De inkább szálljatok fel egy 2-esre és gyertek ki Gyárvárosig időben, hogy a 9-től kezdődő warmupról se maradjatok le.
Hajnalban pedig, 4-től a minibuszok az Univ kollégium, Centrum parkoló, POTE, Uránvárosi végállomás útvonalon fognak közlekedni, szintén ingyenesen.

Szűkös családi körben tervezzük az évet lezárni, tehát nem fogunk ezúttal vendégelőadót hívni. Csak mi leszünk ott és ti, kedves közönségünk. Zenei téren felsorakoztatunk majd mindent, amit tőlünk valaha hallottatok, a minimáltól a fidget house-ig és a dubsteptől a legújabb drumstep daráldákig, némi breaks-szel egyengetve. Vizuál terén pedig még több világító, villódzó dologra számítsatok, mint legutóbb (melyről a felvételt erre találjátok: http://www.youtube.com/watch?v=MjxCthRZCpA ).

Tehát december 29. ZION. Éjfélig 500, utána 800 HUF.
Ha még nem tettétek volna, dobjatok egy lájkot és hallgassátok meg a mixeinket:
http://www.facebook.com/spaceinhalerz
http://www.mixcloud.com/tag/space-inhalerz

Nincsenek megjegyzések: