2011. január 30., vasárnap

Ti Küldtétek 2010 - Kristiän

És elérkezett a szavazás 4. helyezettjének az interjúja, mixe, track-je, ő pedig nem más, mint Kristiän. Idén évvégén újra szavazás, akik most nem jutottak be, december végén újra próbálkozhatnak! Mi pedig innen is szívből gratulálunk az összes részvevőnek eredménytől függetlenül! Nem is húzom tovább a szót, jöjjön Kristiän!

1. Mikor kezdett el érdekelni a zene?
Nos, azt hiszem a legnagyobb sablonszöveggel élnék, de ez az igazság. Már egészen kiskölyök koromban beleszerelmesedtem a zenébe. Élénk emlékeim vannak a mai napig arról, ahogy az ágyon ugrálva headbangeltem az Eiffel 65-ra vagy éppen mikor az ovodába farsangon ghetto blasterrel a vállamon, fülessel a fejemen dj-nek öltöztem be. Ez a szintű rajongás a zene iránt a mai napig sem hagyott alább bennem és úgy gondolom, hogy nem is fog.

2. Változott-e a stílusod a kezdetek óta?
Rengeteget. A helyes megfogalmazás inkább az lenne, hogy egyre csak bővült, egyre nyitottabb lettem más és más zenei irányzatokra. Azt se tudom igazából hol kezdjem, de akkor felsorolom azokat a stílusokat, amik a legjellemzőbbek voltak: Sokáig hódoltam a hardstyle-nak, hands up-nak, aztán jött az electro iránti imádat és most a dubstep, drum'n'bass, drumstep ami mérvadó. Ez most így visszagondolva is elég merészen hangzik...Hardstyleból kiindulva dubstepnél kilyukadni?!

3. Most éppen milyen stílusban játszol?
Sokrétű. Ami meghatározó az talán a dubstep és az electro. Épp a napokban jellemezte faterom "trafóállomás zajnak" a zenei ízlésemet. Hát ez az elszólás volt az, ami meg is ihletett arra, hogy ezen a néven elkezdjek egy mixsorozatot egy jóbarátommal, Dave M-mel. Ennek a mixsorozatnak az első részét mellékeltem is az interjúhoz.

4. Volt-e már bulid, fellépésed, jelent-e már meg zenéd?
Mindigis a producerkedés vonzott inkább mint a dj-zés, így etéren sikerült nagyobb sikereket elérni. Jelen pillanatban három megjelenéssel büszkélkedhetek a Fairlads Digital Records-nál. Ebből egy saját EP, amit már korábban itt a havimixen promotáltunk is, valamint a másik kettő megjelenésem pedig remixfelkérésre született. Most hétfőn pedig, ha minden igaz egy kedves ismerősömnek, Ben-nek jelenik meg kislemeze Világom címmel, amin egy dubstep alappal én is közreműködtem. Ennek a számnak a demoját is csatoltam az interjúhoz. Ezenkívül már több külföldi kiadó is érdeklődött munkásságom iránt, kiadatlan számaim pedig vannak és lesznek is még, úgyhogy több mint valószínű a folytatás.
Buli...hát ha lehet annak nevezni, akkor gimibe tartottam még haverokkal sulibulikat, de ezen kívül semmi komoly. Fellépési lehetőségem viszont lett volna a JustMusic FM-nél a kiadóm műsorán keresztül, de sajnos a cucc amiről zenélnem kellett volna számomra teljesen idegen volt, így nem vállaltam a megtisztelő felkérést.

5. Mire vagy a legbüszkébb?
Elsősorban a már említett megjelenéseimre. Ezen belül arra, hogy az egyik remixem jelenleg a kiadóm második legkelendőbb terméke. Továbbá mindenképpen büszkeséggel tölt el, mikor a napi böngészést végzem a neten zenékért és egy-egy blogon vagy éppen youtubeon váratlanul visszaköszön egy saját szerzeményem. Végül amit még ki szeretnék emelni, óriási élmény, mikor bulikba hallhatom viszont zenémet és nézhetem végig, ahogy megőrül rá a tömeg. A legmeglepőbb ilyen élményem Pécsett egy Space Inhalerz bulin volt. Lehet apró dolgok ezek, de mind-mind az elismertség érzését adja számomra és nekem csak ez a lényeg.

6. Mik a tervek a jövőre nézve?
Szeretném, ha a producerkedés továbbra is meghatározó maradna az életemben, sőt mégjobban el szeretnék mélyedni benne. Terveim közt szerepel a saját produkciók gyártása mellett, további közös trackek készítése is Bastardfool-al, Dave M-mel, Ben-nel. Ha majd időm engedi és lustaságom sem szab gátat neki, egyszer szeretnék megtanulni zongorázni is. Végül egy távoli és merész terv, ami egyben a legnagyobb fa is, amibe valaha vághatom a fejszémet, hogy talán egyszer majd szeretnék fiatal tehetségeket producerelni. Természetesen nem ártana komolyabban belevetni magamat a dj-zésbe se, ha fellépéseket, bulikat szeretnék, de ez mégsem meghatározó számomra.

7. Miért pont ezt a hobbit/munkát választottad?
Mondhatnám úgyis hogy nem én választottam ezt, ez választott engem. Zene nélkül lassan már WC-re sem megyek ki. Egyszerűen enélkül nem is tudnám elképzelni az életem. Élnék egy Akkezdet Phiai idézettel: "A valósággal az a gáz, hogy nincsen hozzá háttérzene".

8. Mit szeretnél elérni ezzel(dj/producer)?
Mindenképpen szeretném ha sikerülne egy kicsit fellendíteni, a magyar dubstep/drum'n'bass műfajt. Erre a projektre való próbálkozások Ben-nel lesznek várhatóak. Persze távolról sem gondolom, hogy mi elegek vagyunk a "világ megváltásához", de mindenképpen szeretném, hogy mi ott legyünk az elsők között, akik ilyet csináltak, és ahogy látom a helyzetet, ő is lelkesedik az ötletért. Ami még fontos, hogy szeretnék minél nagyobb hírnevet, ismertséget, elismertséget szerezni zene terén.

9. Kiket mondanál kedvenc előadónak? / Kit mondanál példaképnek?
Az elsődleges példakép mindenképpen csak Deadmau5 lehet számomra. Mindigis húzó személy, vezéregyéniség volt a zenében egyedi hangzásával. Hatalmas tisztelet jár neki a DJ Mag Top 100 listán elért negyedik helyezéséért, hisz ő valami olyannal került be oda, ami szerintem nem a kommersz, divatzenéről szól. Úgy gondolom hellyel-közzel ez a lista többi előkelő helyezettjéről nem igazán mondható el. Akit még ki kell emelnem kedvenc előadónak, az pedig mindenképpen Skrillex.

10. Kedvenc bulid, fesztiválod, ahol buliztál, és mért?
Úgy gondolom, hogy nincs ilyen. Ha mégis muszáj kiemelnem valamit, akkor talán a nyári CokeClub-os bulikat mondanám. Nagyon feelingesek tudnak lenni.

11. Hogyan találtál a havimixre?
Az egyik főszerkesztő urasággal van egy közös ismerősünk, aki ajánlotta az oldalat és noszogatott, hogy küldjem be én is a munkásságaimat, mert szívesen fogadnák. Hát meggyőzött! Innen mondanék most köszönetet neki érte és természetesen a havimix csapatának is mindenért!

12. Legviccesebb sztori ami eddig ért ezzel kapcsolatban?
Szerencsére féltettem annyira a saját szerzeményeimet, hogy kezdetektől fogva kiírtam őket cd/dvd-re. Így mindig jókat röhögök magamban, mikor előveszem a legelső zeneírási próbálozásaimat, amiket akkoriban még teljes komolysággal csináltam. De vicces szituáció volt az is, mikor egy bulin lehetőségem nyílt Androval backstage-ben beszélgetni, tanácsokat kérni és ő egy jegeslapáttal próbálta kiverni belőlem a jó öreg magyar "úgyse jön össze semmi..." mentalitást.

13. Mit üzennél a nagyvilágnak?
Nem igazán a szívem csücske ez a divatból bulizgatás/zenehallgatás/valahova tartozás. Az én üzenetem többnyire az ilyen embereknek szól, mert azt veszem észre, hogy egyre jobban terjed ez a szokás. Ne akarjanak mások lenni, mint amik valójában, mert nem lesznek se többek, se elismertebbek a társaságban, attól hogy valamit csakis divatból űznek, képviselnek. Gondolok itt például a dubstep majmolására. Teljesen elveszíti az értékét. Hadd maradjon meg underground, az ami oda tartozik!

14. Szerinted a laptop vagy a cd-s zenélésé lesz -e a jövő és miért?
Úgy gondolom hogy a cd-s zenélés mindigis domináns marad, hisz anélkül kiveszne a feeling az egészből. Ez a laptop téma, szerintem egy kicsit snassz...

Kristiän and Dave M - Trafóállomás Vol. 1


Kristiän and Ben - Whatafuck
  Kristiän and Ben - Whatafuck by madnezz/kristiän

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

a trafóállomásban mi az első szám címe?