A TEF zárónapjára végül megérkezett a jó idő és ha a rövidnadrágok nem is, de a napszemüvegek mindenképpen indokolttá váltak. A fesztivál erős nappal búcsúzott, a Parov Stelar Band elképesztő koncertje, Ska-Pécs és a Space Inhalerz ritmusai megtették a hatásukat, közel háromezren voltunk kint az Expo területén.
Az élőzenei menetrend hasonló volt az eddigiekhez, azaz az este elején a friss egyetemi tehetségeket, később pedig a Superhero-t és a My Flash Memory-t hallgathatta a nagyérdemű. Az este és a fesztivál fő attrakciója a szomszédból érkező Parov Stelar volt, akinek az ugráltatás helyi mesterei, a Ska-Pécs melegítette elő a terepet.
A beszüremlő fénypászmák kereszttüzében indította koncertjét a New Direction. A mindössze két éves formáció hardcore punkot kínált a nagyérdemű elé, akik fél hatkor érthetően nagyrészt távol voltak. Utánuk következett a Broken Smile, akik a nu-metal vonalon mozogtak, annak is a hölgy énekessel rendelkező képviselőit fedezhettük föl leginkább a zenéjükben. Annak ellenére, hogy az ének helyenként picit erőtlennek tűnt, a megjegyezhető riffeknek és a zenekar alapvető bájának köszönhetően egy kellemes koncertet adott Tóth Réka és csapata.
Az első nem tehetségkutatós koncertre történő átállás alatt az a pár tucat ember, aki eddig a Zsolnay-teremben tartózkodott, inkább napsütést és a sörpadokat választotta és nem is jöttek vissza a Superhero koncert kezdetéig. Velük kapcsolatos érdekesség, hogy a banda életének minden szegmensét, tehát a játszott számoktól kezdve, egészen tagokig, a köréjük szerveződött közösség határozza meg. Az előzetes információkra hagyatkozva bőven lehetett számítani emberekre, ennek ellenére a viszonylag kevesen jöttek ki az élőzenei színpad első fellépőjére. Talán éppen ezért kicsit fásultan kezdtek és hangulatot még a meglepően jól működő Katy Perry feldolgozás sem tudta helyrehozni. A fellépés vége felé a frontember felhívta közönségét a színpadra, ahol egy könnyed házibuli alakult ki.
A My Flash Memory előadásában a rock zene egyik legszerethetőbb része került bemutatásra. A legpontosabb definíció talán az utazós zene. Erre az egy órára picit elhagytuk Pécset és átmentünk a tengeren túlra, hogy egy viszkivel az anyósülésen végigrobogjunk a 66-os úton. Az igazán dögös zenéhez, megfelelő mennyiségű sikoly hangzott fel az első sorokból, melyek az utolsó dal, remekül kiabálható refrénje után harsogtak igazán.
Picit furcsa volt a line-up csúcsának a felvezetése, hiszen a Ska-Pécs vajmi kevés hasonlóságot mutat Parov Stelarral. Igaz mindkettőben oroszlánrészt kapnak a fúvósok, illetve a deszkák is hangosak ropognak az ugráló lábak alatt. A nyolc szerethető helyi bolond, ha akarna se tudna rossz koncertet adni, hiszen ez esetben a hangsúly nem a kreativitáson vagy a pontosságon van, bár e tulajdonságokat szerencsére a fiúk birtokolják, hanem sokkal inkább az a fontos, hogy hibátlan ska-punk hangulat alakuljon ki a küzdőtéren. Az a hálás ebben a stílusban, hogy nehéz melléfogni, hiszen az egyes számok alapja igen hasonló és szerencsére egy olyan ritmus kombináció, amire egyszerűen képtelenség egy helyben maradni és fel kell emelni, az esetünkben a harmadik napot taposó csülköket. Ez egyébként olyan szempontból is nehézkes volt, hogy eddigre annyi sör ömlött ki a tánctérre, hogy lépkedés enyhe a holdséta hangulattal párosult.
Már a Ska-Pécs koncert végén elindult egy igen erős migráció az Élőzenei színpad elé, ami a jó húsz perccel megnyújtott szünet alatt csak erősödött. A nagyterem jócskán megtelt és ezzel Parov Stelar messze a legnagyobb látogatottságú koncertet produkálta. A közönség első ütemtől az utolsóig hipnotizálva volt, azt csinálhatott ez a hat ember velünk, amit csak akart. Maga a frontember egészen hátra volt tolva a dobokig és sokkal inkább keltette karmester benyomását, mint lemezlovasét. Az énekesnő, Chloe pedig megoldotta azt a lehetetlennek tűnő feladatot, hogy ne egy szuperkoncerten, hanem sokkal inkább egy füstös klubkoncerten érezhessük magunkat, egészen közel a zenekarhoz. A zenekarról sütött a profizmus, ami például a tökéletes vizuális kíséretben is megnyilvánult. A kivetítőn pörgő képsorok végig tökéletes harmóniában voltak az olyan remek dalokkal, mint a Chambermaid Swing vagy a Catgroove. Alapvetően nehéz összefoglalni a fesztivál csúcspontját, de annyi bizonyos, hogy egyhamar nem felejti el az, aki ott volt.
A Stelar által elvarázsolt közönség, két visszatapsolás, tehát dupla osztrák ráadás után a disco, retro hazai képviselőivel találkozhatott. Az előző napok menetéhez hasonlóan egy fajta keretes szerkezettel zárult a fesztivál legnagyobb színpada, hiszen a Hip Hop Boyz fellépése előtt és után a NoDisco válogatva pakolt zenéi töltötte be a termet. Hiába, a ’90-es évek táncos lábú tini bálványai sem maradtak alul a közönség számának tekintetében az előző esték retro formációival szemben, bár a szigorú ütemekkel dolgozó Space Inhalerz az Elektro színpadon képes volt nem kis konkurenciát jelenteni. Levy T. és O.G. Duck még így, bő tizennyolc év után is képes végig táncolni az egész fellépést. Bár a fiatal lányok szívének elrablásában már közel sem olyan sikeresek, mint egykoron, pedig ők bizony próbálkoztak becsülettel, O.G. Duck egy-két a slágerek között elmondott, néhol talán „illetlen” megjegyzésének hatását pírban lehetett mérni a hölgyek arcán.
Rajta, rajta leszakadt a Pajta
A Tavaszi Egyetemi Fesztivál utolsó napja irtózatosan nagy bulit hozott a Pajtába. Három fellépő, három eltérő stílusú produkcióval kedveskedett a fesztiválozóknak, akik hálából sokan lettek.
A bemelegítésről MC Pita Ramos gondoskodott, aki másodmagával ragga zenét nyomatott azoknak akik már ilyenkor a Pajtába tévedtek. Sikerüket jól mutatja, hogy a fél Drugs Bunny csapat ott csápolt a koncerten.
Pita Ramosékat a pécsi jazz élet egyik újdonsága követte a Csőke Renáta Quartett formájában. A Dutár egykori énekesének új projektje is cigányzenei kötődésű, itt ugyanis régi roma népballadákat dolgoznak fel, csúnya szóval mondva megdzsesszesítik őket. A koncert által keltett atmoszféra egyedülálló volt és mindenki szerencsésnek mondhatja magát, aki ott volt azon a bulin.
Végezetül, de nem utolsósorban a Roy és Ádám duó trióvá változva lépett a színpadra. A srácok eredetileg akusztikus koncertet terveztek, de amikor meglátták a Pajta adottságait inkább úgy döntöttek, hogy egy igazi rock show-val lepik meg a közönséget. Jól is tették, mivel a rock’n roll hangjai hordákban kezdték csalogatni az embereket a Pajta felé, ahol a végére már több száz ember ropta a táncot.
Dübörgő elektromosság
A TEF utolsó napján végre megnézhettük, hogy teltház mögött hogy mutat az Elektro színpad – jelentjük, remekül – és az is kiderült, hogy a berendelt hangcuccot el tudja-e nyomni több száz egyszerre sikító lány. Erre a A színpadon a helyzet a megszokott mederben haladt: a basszusoktól az ásványvizek elmásztak a helyükről, mintha egy mélynyomókkal felvértezett t-rex trappolt volna a szomszédban, a fellépők – Neil Landen, Firedog és a Space Inhalerz - pedig mindent megtettek, hogy emlékezetes legyen a zárónap az Expóban.
Neil Landen szokásától eltérően egy kis dubstepet is becsúsztatott a főként elektro válogatásába, majd Firedog pörgetett egy roppant hangulatos szettet. Az exkluzivitást fokozta, hogy elhozott Pécsre pár olyan számot, ami csak az ősszel fog megjelenni, hogy először próbálja ki, hogy egy buliban hogy szólnak. Végezetül pedig a Space Inhalerz teltház előtt hozta a szokásos formáját, az egyetlen problémát csak az jelentette, hogy hajnali 4-kor abba kellett hagyniuk a zenélést.
A Tavaszi Egyetemi Fesztivál záróakkordja után csak annyit lehet elmondani, hogy kitűnő három napunk volt kint, nagyon jó hangulatban, fantasztikus zenéket hallgathatunk, és közel hétezren a hét során kijelenthetjük, hogy mi fent voltunk és megérte.
